Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jiu Jitsu

imagesseuhvhou.jpg

 Több száz év alatt kifejlődött japán  harcművészet. Megtalálható benne az ütés, a rúgás, az eszközök használata stb. de fő jellemzői az összekapaszkodós küzdelem, a dobások, a földharc, a feszítések, fojtások. Magyarul annyit jelent, hogy „lágy művészet.Kanó Dzsigoró  magas fokozatú dzsúdzsucumester volt, és az 1880-as években a dzsúdzsucu rendszerének egyszerűsítésével és átformálásával létrehozott egy új rendszert, mely nem az ellenfél legyőzésére, hanem a gyakorlója fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, és dzsúdónak nevezte el.

Mind a dzsucu, mind a dó egy módszert, egy harcművészeti utat jelent, azonban amíg a dzsucu a harci hatékonyságot, az ellenfél legyőzésének a képességét helyezi előtérbe, addig a dó a harcművészet művelőjének a személyiségét (akkori megfogalmazásban a karakterét) kívánja fejleszteni. A mai ember igényének megfelelően a modern harcművészetek általában dó szemléletűek. A mai modern dzsúdzsucu paradoxona, hogy szintén dó szemléletű (persze régi dzsúdzsucu iskolák is vannak eredeti dzsucu szemlélettel), de mégsem nevezhetjük dzsúdó-nak, hiszen az már foglalt az olimpiai versenysport részére, mindenki azt érti alatta. A mai modern dzsúdzsucu jórészt azt a szerepet tölti be, amit az eredeti dzsúdó. Természetesen sokan vannak, akik az eredeti dzsúdóval foglalkoznak, ők is érzik annak igényét, hogy a modern dzsúdótól megkülönböztessék, más néven is nevezik: dzsúdó-dó, dzsiudó, Kodokan dzsúdó stb. A dó és dzsucu kettősség más japán harcművészetekben is megvan: aikidzsucu és aikidó, iaidzsucu és iaidó, kendzsucu és kendó, stb., általában budzsucu és budó.

Kanó volt az, aki a dzsúdzsucut átvezette a dó vonalára. Ő csinált belőle az ifjúság nevelésére alkalmas eszközt, ezután vált általánossá Japánban az iskolai oktatásban.